Tartalom
Szálláshely neve: Roomstore Studio Apartments
2.1. Jelen „Általános Szerződési Feltételek” szabályozzák a Szolgáltató szálláshelyének, és szolgáltatásainak igénybevételét.
2.2. Speciális, egyedi feltételek nem képezik részét a közölt Általános Szerződési Feltételeknek, de nem zárják ki a külön megállapodások megkötését utazásközvetítőkkel, szervezőkkel esetenként más és más, az üzlet típusának megfelelő kondíciókkal.
3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe.
3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen – a feltételek teljesülése esetén – szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek).
3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.
4.1. A Vendég szóban vagy írásban megküldött ajánlatkérésére a Szolgáltató ajánlatot küld. Az ajánlat elküldésétől Szolgáltató nyilatkozik, hogy ajánlatát meddig tartja fenn, az időpont lejártát követően a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.
4.2. A Szerződés a Vendég írásban vagy szóban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem tekinthető szerződésnek.
4.3. A Szerződés automatikusan létrejön a Szolgáltató felületén (www.roomstore.hu) történő online foglalási rendszer használatával. A Vendég, online foglalása leadásakor nyilatkozik arról, hogy a foglalás elküldésével egyidőben elfogadja a Szolgáltató ÁSZF-jében foglaltakat.
4.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól.
4.4.1. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére, amennyiben Felek ettől eltérően nem állapodnak meg. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
4.4.2. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.
4.5. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
5.1. Az apartmanház árai a Recepción (iroda), vagy a www.roomstore.hu weboldalon kerülnek kifüggesztésre/bemutatásra. Egyéb szolgáltatások árlistai a recepción állnak rendelkezésre.
5.2. A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül szabadon változtathatja.
5.3. Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (ÁFA, IFA) ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A Szolgáltató a hatályos adó- törvény (ÁFA, IFA) módosulása miatti többletterheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a Szerződő félre.
5.4. Aktuális kedvezmények, akciók, egyéb ajánlatok a www.roomstore.hu lapon kerülnek meghirdetésre.
6.1. A Szolgáltató a mindenkor aktuális családi vagy egyéb kedvezményeket az 5.4 pontban megjelölt honlapján ismerteti, teszi közzé.
7.1. A Szolgáltató a Szerződő fél részére nyújtott szolgáltatásainak ellenértékére az érkezést követően, de legkésőbb az apartmanból történő távozást megelőzően tart igényt, de egyedi megállapodás keretében adhat lehetőséget utólagos fizetésre is. A Szolgáltató jogosult az általa nyújtott szolgáltatások esetében részszámlát is kiállítani.
7.2. A Szolgáltató a szolgáltatás Szerződés szerinti igénybevételének és az ellenérték kiegyenlítésének biztosítékaként a) kérhet hitelkártya garanciát, amelynek során a megrendelt és visszaigazolt szolgáltatás ellenértéke a hitelkártya alapján a vendég bankszámláján zárolásra kerül, b) a Szolgáltató igényelhet előleget a megrendelt szolgáltatások egy részére vagy annak teljes egészére.
7.3. A Szerződő fél számláját kiegyenlítheti
7.4. A Szerződő fél (Vendég) kiegyenlítheti Szolgálatónál, a www.roomstore.hu oldalon, online lefoglalt szolgáltatását kártyás online fizetéssel is, amely kapcsán adatai megadását önként végzi és a foglalás összegének kiegyenlítésével tudomásul veszi a szerződéses állapot létrejöttét is.
7.5. A Szerődő fél, amennyiben Szolgáltató internetes online fogalalási rendszerét használja (www.roomstore.hu) a szolgáltatásokért az alábbi fizetési módokon fizethet: kártyás fizetés, átutalás, előlegfizetés, SZÉP kártyás fizetés, utalványos fizetés.
7.6. Szerződő az online foglalást indíthatja a kiválasztott apartman alolaláról, vagy kezdeményezheti a főoldalon elhelyezett „Foglalás” gombra kattintva. A weboldalon kezdeményezett online foglalás esetében, Szolgáltató rendszere, a kiválaszott szobát azonnal foglalásba helyezi, amit a kiválaszott fizetési paraméterhez igazodva az alábbiak szerint tart.
8.1. Az egyéni Vendég az apartmant az érkezés napján 15:00 órától foglalhatja el (Check-in), és az utazás napján délelőtt 10:00 óráig (Check out) veheti igénybe. A Felek ettől eltérően külön is megállapodhatnak.
9.1. A Szolgáltató szálláshelyén háziállatok nem fogad.
10.1. A Szolgáltató jogosult a szállás-szolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:
10.2. Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.
Amennyiben az üzemeltető ajánlatában más feltételt nem határozott meg, a lemondási és módosítási feltételek a következők:
Amennyiben a Szerződő fél gazdálkodó szervezet (ideértve a gazdasági társaságokat, társadalmi szervezeteket, egyházakat, önkormányzatokat, önkormányzati intézményeket, állami szervezeteket és azok intézményeit stb.), az elállás esetén esedékes kötbért akkor is a Szerződő fél/Megrendelő köteles a Szolgáltatónak megfizetni, ha a szállásdíjat egyébként a megrendelő nevében eljáró Vendég viseli közvetlenül.
Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel biztosította, és az érkezési napon nem érkezik meg (írásos lemondás nem érkezik), a Szolgáltató a Szerződésben meghatározott mértékű megfizetett előleg teljes összegét kötbérként érvényesíti. Ebben az esetben a szállást a Szerződő fél részére az érkezési napot követő nap déli 12:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.
Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más, Szerződésben foglalt módon nem biztosította, a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége az érkezési napon helyi idő szerint 18:00 órát követően megszűnik.
A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény 9/H. § (2) bekezdése szerint a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő az (1) bekezdés b) pontja szerinti okmányt a szálláshely-szolgáltatónak az adatok rögzítése céljából bemutatja. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja.
Amennyiben a vendég nem mutatja be az okmányait a szolgáltatónak, úgy a szálláshely szolgáltatás megtagadása kötelező a szolgáltató részéről. Ebben az esetben a lemondási feltételek alapján, a szállásdíj 100%-a kötbérként fizetendő.
12.1. Amennyiben a Szolgáltató szállása a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák stb.) nem tudja biztosítani, a Szolgáltató köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodni.
12.2.A Szolgáltató köteles;
12.3. Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve, ha a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Szerződő fél nem élhet.
13.1. Amennyiben a szállás szolgáltatás igénybevételének kezdetekor, illetve itt tartózkodás alatt a vendég megbetegszik az apartmanház vezetősége kéri a bent lakó többi vendég érdekeit szem előtt tartva, a tartózkodás megrövidítést. A fennálló esetben minden alkalommal belső jegyzőkönyv kerül felvételre, mely a vendég aláírása nélkül is érvényes. Amennyiben a figyelmeztetés ellenére a vendég a későbbi elutazást választja, az épületben történő hasonló megbetegedésért az üzemeltető nem vállal felelősséget. A vendég által felhasznált szolgáltatások idő arányosan fizetendőek.
13.2. Amennyiben a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a Vendég megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget ajánl fel.
13.3. A Vendég betegsége/halála esetén a Szolgáltató költségkompenzációra tart igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybe vett szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelések, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.
14.1. A Szerződés értelmében a Vendég jogosult a házirend betartásával a megrendelt szobának és a hozzá tartozó szolgáltatásoknak igénybevételére. Egyéb szolgáltatások igénybevételére is jogosult, a külön díjjegyzékben feltüntetett árak megfizetésekor.
14.2. A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A vendég panaszát jogosult a Vendégkönyvbe bejegyezni, vagy kérheti Szolgáltatót jegyzőkönyv felvételére. A panasz kivizsgálására Szolgáltató kötelezettséget vállal.
15.1. A Szerződő fél köteles a Szerződésben megrendelt, valamint a ténylegesen igénybe vett szolgáltatások ellenértékét a szolgáltatás igénybevételekor, vagy legkésőbb az apartmanból való távozáskor (chek-out) kiegyenlíteni, kivéve, ha a felek ettől eltérően állapodtak meg.
15.2. A Vendég az apartmanházba és a lakásokba gyúlékony eszközt nem vihet be és a belső helyiségekben nem dohányozhat.
A Vendég mindazon károkért és hátrányokért felelős, melyeket a Szolgáltató vagy harmadik személy a Vendég, vagy kísérője, vagy az ő felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved. E felelősség akkor is fennáll, amennyiben a károsultnak jogában áll kárának megtérítését közvetlenül a Szolgáltatótól igényelni.
A Szolgáltató köteles;
18.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményen belül, a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be.
18.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég maga okozta.
18.3. A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket az épületben, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
18.4. A bekövetkezett kárt a Vendég köteles azonnal a Szolgáltatónak bejelenteni és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.
18.5. A Szolgáltató az apartmanban tárolt értéktárgyakért nem vállal felelősséget.
Azon ok, vagy körülmény (például: háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, sztrájk bekövetkezése), amely felett a félnem bír ellenőrzéssel (vis major), bármely felet felmentik a Szerződésből eredő kötelességeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll. A felek egyetértenek abban, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezen okok és körülmények bekövetkeztének lehetőségét a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák, és az ezáltal okozott kárt vagy késedelmet a lehető leghamarabb helyrehozzák.
A Szolgáltató és a Szerződő fél közötti jogviszonyra a magyar Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. A szolgáltatási szerződésből eredő bármely jogvita lefolytatására a szolgáltatás helye szerint bíróság, értékhatártól függően az Egri Városi Bíróság, illetve a Heves megyei Bíróság kizárólagosan illetékes.